Ma megint sikerült megvásárolnom mások figyelmét.
Egy kis süti, egy kis bon-bon. Én készítettem.
El voltak ájulva.
Persze tudom, hogy ez csak megvesztegetés.
Gazdasági alapon működő adok-kapok.
Te az időd, energiád, tudásod adod csoki, süti formában, ők a
kedvességüket, hálájukat, "szeretetüket" viszonozzák.
Ne légy naiv.
Nem téged szeretnek, csak amit adsz. Csak úgy tűnik téged szeretnek.

Ez felvet egy kérdést: hol kezdődik a te, és hol kezdődik, a produktum.
Mik a határok? Szeretnek egyáltalán téged?
A válasz: soha.
Miért is szeretnének?

Aggyal könnyebb. Nem kell mindenben érzelmeket keresni.

Na pont ezért szerettem mindig is a matematikát.
Egzakt, kiszámítható.
Általában.
Bár azért ott is időnként átmehetsz filozofálásba.
Nem szabad túlságosan belegondolni.

Bár, ha már a lány ötévesen így gondolkodik:
-Képzeld, egy kisfiú azt mondta az oviban, hogy ő tudja végig
a számokat. Milyen buta! Végig senki nem tudhatja! Ő nem
tudja, hogy a számoknak nincs végük? Végtelenek.

Hol az igazság?
Válaszokat várok, de nem kapok.
Hát ez van.
Bele lehet őrülni...