Függőségeink

Nemrég kimondtam magamnak hangosan azt a mondatot: "Függő vagyok."
Milyen a véletlen.
Még aznap hallgattam egy előadást, ahol nagyon elismert szakember
azt mondta: A függők soha nem szabadulnak meg függőségüktől.
Abscinens napok, hetek, hónapok, sőt évek is lehetnek. De örökre
függők maradnak.

Akkor nem is próbálkozom...

"Hát így éljük az életünket. Bármilyen mély és végzetes a
veszteség, bármilyen fontos az, amit elraboltak tőlünk -
egyenesen kitéptek a kezünkből-, még ha emiatt teljesen
megváltozunk, és csak a külső takaróréteg marad meg,
akkor is így játsszuk tovább csöndben az életünket.
Még közelebb kerülünk a számunkra kiszabott idő
végéhez, elbúcsúzunk tőle, miközben magunk mögött
hagyjuk. Ismételgetjük-sokszor egész ügyesen-a minden-
napok véget nem érő cselekedeteit. A mérhetetlen üresség
érzését hagyjuk hátra."

Szumire november 7-én született.
Micsoda egybeesés?
...és eltűnt...
...mint a kámfor.

Jó neki.
Jó neki?
Jobb lesz azután?
Vagy rosszabb?
Vagy ugyanilyen?
Remélem semmilyen.

Szputnyik, szívecském

"És ekkor eszméltem rá. Hogy csodálatos útitársak
vagyunk, végső soron azonban nem egyebek magányos
fémhalmazoknál, amelyek a maguk külön-külön
pályáján keringenek. Messziről gyönyörűségesen
suhanó csillagoknak tűnnek, de a valóságban ketrecek,
amelyekbe egyedül vagyunk bezárva, és sehová sem tartunk.
Amikor a két műholdunk pályája véletlenül keresztezi
egymást, együtt lehetünk. Talán még a szívünket is
föltárjuk egymás előtt. De ez csak egy röpke pillanat.
A következő másodpercben már teljes magányban
száguldunk tovább. Mígnem elégünk, és semmivé leszünk."

Ma megint sikerült megvásárolnom mások figyelmét.
Egy kis süti, egy kis bon-bon. Én készítettem.
El voltak ájulva.
Persze tudom, hogy ez csak megvesztegetés.
Gazdasági alapon működő adok-kapok.
Te az időd, energiád, tudásod adod csoki, süti formában, ők a
kedvességüket, hálájukat, "szeretetüket" viszonozzák.
Ne légy naiv.
Nem téged szeretnek, csak amit adsz. Csak úgy tűnik téged szeretnek.

Ez felvet egy kérdést: hol kezdődik a te, és hol kezdődik, a produktum.
Mik a határok? Szeretnek egyáltalán téged?
A válasz: soha.
Miért is szeretnének?

Aggyal könnyebb. Nem kell mindenben érzelmeket keresni.

Na pont ezért szerettem mindig is a matematikát.
Egzakt, kiszámítható.
Általában.
Bár azért ott is időnként átmehetsz filozofálásba.
Nem szabad túlságosan belegondolni.

Bár, ha már a lány ötévesen így gondolkodik:
-Képzeld, egy kisfiú azt mondta az oviban, hogy ő tudja végig
a számokat. Milyen buta! Végig senki nem tudhatja! Ő nem
tudja, hogy a számoknak nincs végük? Végtelenek.

Hol az igazság?
Válaszokat várok, de nem kapok.
Hát ez van.
Bele lehet őrülni...

Takarítás

Ma elég szar napom volt.
Terápiás takarítás megvolt.
Terápia nem hatott, de legalább tiszta a lakás.
A festés már többet ért.

Miért utálom az embereket?
Mert nem lehet engem szeretni?
Miért nem lehet engem szeretni?

Azt hiszem, most semmi sem segítene.
Talán, ha valaki ölbe venne, simogatna, becézgetne.
Mint egy kisgyerek, az ölébe kucorodnék.
Igaz, ilyen ember még nem született.
Senkiben nem bízom.
Úgysem hinnék neki.
Akárki is lenne.

Falak

Egyszer hozzáfogtam falaim lebontásához.
Már alakult a rés.
Talán mint egy kiskapu.
Voltak néhányan , akiket kicsit beengedtem.

Nem kellett volna?

Most újult erővel nagyobb, és vastagabb falakat emelek.
Ez gyorsabban megy.

Elszigetelődés.
A napokban olvastam valahol a szót, s azóta ez jár a fejemben.
Igen, elszigetelődök én is.
A magány tapintható.

Jöttem hazafele, és a sötét utcán eszembe jutott: ha most eltűnnék hirtelen,
senki észre nem venné. A járókelők sem, és más sem.
Nem hiányoznék senkinek.
Hát jó lenne eltűnni a semmibe.