Tiszta lappal

Ismertem egy fiút. Kedves volt és nyitott.
Nyitott mindenre. Kifele, s befele.
Szerették az emberek.
Én is kedveltem. Nagyon is.

Aztán valami összetört.
Fásult lett és cinikus.
Persze a gödörből ki lehet jönni, de nagyon sok sérülést szerzünk közben.

A régi fiú hol van?
Tudom, hogy mélyen eltemetve, falakkal körülzárva.
De ugye megvan még?

Mindannyian falakat emelünk.
Kár.
Nagy kár.

"-Édes cséti, hogyan nyughatna kellemesen az, kit barátai elhagytak?
-Oh, király kit elhagynak barátai, az csak maga hibás, mert nem tudta az igazat megkülönböztetni a hamistól."

Születésnap

Valakinek ma van a születésnapja.
Valakinek, aki megváltoztatott. (Bár ő nem tudja.)

Nagyon boldog születésnapot kívánok!
És azt, hogy a boldogság röpke percei időnként Rád találjanak!

Talán eljut hozzád ez az üzenet.
Ha nem itt, hát máshol.

Szomorúság

Vannak éjszakák, melyeken ébren álmodunk.
Vannak éjszakák, mikor felvillan a remény.
Vannak éjszakák, mikor örlődünk.
Hogyan tovább?

Gyáva vagyok. Mindig is az voltam.
Félek a csalódástól.
Mert mindig csalódás a vége.
Most pedig eleve elrendeltetett a vég.

Nagyon fáj, de tudom, így kellett lennie.
Nincs értelme illúziókat kergetni.

Kafka a tengerparton

"Egy nagy örvényben vagyunk. Néha az idő külső peremére kerülünk. Valahol belénk csapott egy villám. Egy mennydörgés és villanás nélküli villám."

Utazás

"Súlyos időkben kétértelmű, régi álmok nehezednek a lelkedre. Úgy haladsz tovább, hogy folyton menekülsz előlük. De elmehetsz a világ végére is, az idő súlya alól nem tudsz kibújni. De azért a világ végére el kell menned. Mert nem tehetsz mást, el kell jutnod odáig..."

Azt hiszem, lassan készülődök.
Hamarosan indulnom kell.
Muszáj mennem.
Nem tudom miért.
Talán mert keresek valamit?
Vagy valakit?
Vagy a semmit?
Vagy menekülök éppen ezek elől?
Hajt előre egy megfoghatatlan érzés.
Remélem egyszer megtudom a választ.

"Nakata sem tudja, micsoda, mikor, merre és hova. Igazából majd ha odamegyünk, ott majd talán rájövünk. Míg oda nem megyünk, Nakatának halvány fogalma sincs róla."

Keresés

Nem tudom ki vagyok?
Keresem önmagam. Elindultam egy úton, mely nagyon rögös.
Eljutok valahová?

Kislánykoromban Greta Garbo akartam lenni. Vagy Marlene Dietrich. A magányos hősnő.
Ők mások voltak, mint a többi nő. Függetlenek, önállóak. Mindenki irigyelte őket. Körüllengte őket a nagy titok. A titok, amit maguk is eltemettek jó mélyre.
Kívülről pedig az látszott: ez egy erős nő, aki azt teheti, amit csak akar. Senki nem parancsol neki.

Eltelt pár évtized, s megvalósítottam. Legalábbis külsőleg így látszik.

Ma már tudom, hogy ez csak egy álarc. Nagyon nehéz szerep.
Mindig erősnek lenni. Legalábbis kifelé. S ha nem sikerül tartanod magad, el kell vonulnod a világtól. Erőt gyűjteni. Mert nem tudhatja meg senki, hogy te is sebezhető vagy.

Néha szeretnék gyenge nő lenni. Akit megértenek, kényeztetnek. Döntenek helyette, megoldják gondjait.
Nekem nem ez jutott. Már túl magasak a falak, melyeket kemény munkával építettem.

Legalább a gyerekkori kislány elégedett lehet a nagy öntudatával.
Sajnos az önbizalom soha nem volt az erőssége.

Úgyhogy tovább keresem önmagam...

Ördög és Mennyország

Találkoztam az Ördöggel.
Füstölt, és rekedt hangon bluest énekelt.
Tényleg úgy nézett ki, mint az ördög, csak hiányzott a két piros szarv.
Olyan csúf volt, hogy az már szép.
Álltam a tűző napon, fejemben a jófajta kisüsti már dolgozott, és szólt a blues.
Úgy éreztem, ez maga a Mennyország.

Sajnos, nem akart megkísérteni, pedig lehet, hogy még a Poklot is vállaltam volna.
Ha-ha-ha!