Kész

Azt mondod félsz tőlem?
Igazi félni valóm nekem van.

Reggelente a ködbe burkolózó folyó felé haladva komoly indíttatást érzek, hogy
a gázba tapossak. S az autó simán beugrik a vízbe.
Félek magamtól.
Félek, hogy ezt a kettősséget egyre nehezebb fent tartanom.
Hogy amit lenyomok a mélybe, megbosszulja magát, kitör, és
kiszámíthatatlanná válnak a cselekedeteim. Már nem leszek ura tetteimnek.
Pedig nagyon erős a kontroll. Különben nem menne.

Láttam egy előadást a frontalis lebeny működéséről. Egy amerikai
építőmunkást említettek, akinek baleset következtében egy vasrúd átdöfte
a frontális lebenyét. Csodálatos módon felépült. Utána viszont már nem
az az ember volt többé. Hiányzott a kontroll. Kiszámíthatatlanná,
megbízhatatlanná, hisztériássá vált.

Néha úgy érzem, vasrúd döfi át az én agyamat is.
Ilyenkor a tudatom, vagy valami, ami be van zárva, ki akar törni. Szabaddá
akar válni. Le akarja vetni ezt a szörnyű testet, ami fogva tartja. Erős késztetést
érzek, hogy levakarjam a bőröm, a húsom, ezt a külső burkot, mint egy megunt ruhát.

Nehéz megállni, hogy ne tegyem. Egyre nehezebb.

Őszi gondolatok

Elöljáróban el kell mondanom, hogy akinek ez szól, nem valószínű, hogy olvassa.
Nem is azért írom, csak hogy kiírjam magamból. Kikiabáljam az éterbe.
Nem mintha hinném, hogy az segít.
Nem mintha bármi is segíthetne.

Szóval.
Évek óta ismerjük egymást. Mindkettőnk számára nehéz időszak volt.
(vagy még az is)
Mióta nem beszélünk egymással, nekem még nehezebb.
Jó, jó tudom, hogy beszélünk egymással. Jár a szánk, mondunk valamit.
Vagyis úgy teszünk, mintha beszélnénk egymással.
A kettő nem ugyanaz.

Hogy is volt?
Bajban voltál.
Én ezt láttam.
Néha panaszkodtál.
Elmeséltél dolgokat.
Fájdalmakat.
Gyötrődést.
Kétségeket.
Ma sem értem, miért engem választottál, de én meghallgattalak.
Próbáltam segíteni.
Ott voltam melletted.
Ha ezt nem is érezted. Ha rosszul is csináltam, de legalább megpróbáltam.

Aztán valami megváltozott.
Én kerültem bajba.
Mélypontra kerültem.
Kerültem? Igazi zuhanórepülés volt.
S a mélypont? Az azóta is tart. S tart mindörökké. Míg belevész a semmibe.

Nálad is megváltoztak a dolgok. Valami kialakulóban volt.
Már nem volt többé szükséged rám.
Már nem rám volt szükséged.
Már nekem lett volna szükségem rád.
De ez már nem számított.

Nem az a fajta ember vagyok, aki könnyen kér segítséget.
Nem az a fajta ember vagyok, aki segítséget kér.
Nem is tettem. ( Különben is segítettél volna?)
De fáj. Azóta is fáj.
Főleg, hogy megváltozott a kapcsolatunk.
Bár már nem tudom, volt e köztünk bármiféle kapcsolat.

Már harmadik napja elvonultam a világtól.
Szoktam ilyet csinálni, és az az idő jön, amikor gyakran elő fog ez fordulni.
Ilyenkor bezárkózom. Nem nyitok ajtót senkinek.
Nem megyek sehova.
Nem beszélek senkivel.
Telefon sincs.
Az ember magában nagyon veszélyes tud lenni. Főleg, ha gondolkodik.
Én már harmadik napja magamban gondolkodom.
És eszembe jutott ez-az.
Holnap viszont emberek közé kell menjek.
Muszáj, bár nagyon nem szeretném.
És az emberek között meg kell szólaljak.
És én beszélni fogok, csak beszélni, mintha minden rendben volna.
Játszom a színházat tovább....,
nem tudom még meddig.

Talán lesz még alkalom, egyszer, hogy álca nélkül is beszéljünk.