Meglepetés

Megleptelek?
Már megint!
Végképp nem tudod, mihez tartsd magad.
Amikor már tudomásul veszed, hogy nem várhatsz tőlem semmit,
kellemes meglepetést szerzek.
Olyat, amilyet csak én tudok.
Mert ismerlek. Még mindig.

Te pedig nem készültél.
Még lelkiismeret furdalásod is van.
Látom. Nem is kell mondanod.
Utolsó mondatod: Érezd jól magad!
Ebből látszik, semmit nem értesz.
Tőled csak ennyi telik.
S bár látom a tekinteteden, hogy mondanál még valamit, de már meg sem kockáztatod.
A nagy beszélgetés már megint elmarad.
Talán örökre.

Kösz, jól vagyok!

Végigolvastam az elmúlt év bejegyzéseit.
Azokat is, melyeket töröltem, vagy soha nem jelentettem meg.
Sok minden történt az elmúlt évben, néhány mondat valóban felzaklatott.
Ez a visszatekintés felszakította a sebeket. Azokat is, melyekről
már azt hittem, beforrtak.
A legszörnyűbb az, hogy valóságban semmi sem változott.
Szinte majdnem minden mondatot ma is leírhatnék, lényegében
érzéseim nem változtak. Célom ugyanaz. ( Vagy ugyanúgy nincs?)
Talán tisztább a fejem, így ezekre a dolgokra egyre cinikusabban
tekintek.
Kifele? Ott minden megváltozott. A némaság szószátyárságba csapott.
A folyamatos, értelmetlen és unalmas monológjaimmal leplezem a
valóságot. Csak hogy becsapjam őket.
Sikerül is. Még csak meg sem fordul a fejükben milyen vagyok valójában.
Szóval, minden rendben.
Kösz , jól vagyok!

"Nap, föld, eső voltam, most alma, várok:
várom, hogy a halál kezébe vesz
s lehámozza rólam az életet."

Születésnapodra

Én ritkán nyílok meg az embereknek. Keveset mutatok magamból.
S csak nagyon keveseknek adatott meg, hogy közel engedtem magamhoz.
Te ezen kevesek egyike voltál. Talán a legközelebb jutottál.
Legalábbis a jelen életszakaszomban.
Volt közöttünk valami. Valami kapocs. Valami cinkosság.
Nevezzük barátságnak.
Nehezen nyitom ki az ajtókat, és utána túl sokat várok.
Tudom, nehéz ember vagyok.
Nem várhatom el senkitől, hogy elviseljen.
Kár, hogy így alakult.

Persze folyamatosan beszélek. Látszólag megosztom az életem másokkal.
Igen, a hétköznapjaimat. Azt, igen.
De minden eseményt nem osztok meg. S főként nem azt, mit váltott ki belőlem.
Mit érzek, mit gondolok dolgokról, hogy érzem magam a bőrömben, mi van a színfalak mögött. Ezt nem mondom, s nem mutatom.
Te tudtad. Neked megmutattam.
Már rég nem mutatom.

Azt olvastam a napokban, hogy a barátainkat mi választjuk. Mégpedig úgy, hogy kiegészítsük egymást. Olyan valakit választunk barátnak, akiben megvan az, ami belőlünk hiányzik, és fordítva. Ránk ez sokszorosan igaz volt.
Te érzelmekkel élsz. Hirtelen hozol döntéseket, mely ellene szól az észnek.
Én mindent végiggondolok. Nálam a tiszta logika számít. Még azt sem merem vállalni, amit tiszta szívemből érzek, ha az észnek ellentmond.
Te hiszel. Sok mindenben. Megmutattál egy világot, mely vonzó számomra, de az agyam
nem tudja magyarázni, hinni pedig még most sem tudok. Talán még nincs itt az ideje. Nem értem meg rá. De legalább megismertem általad.
Te a hétköznapi világ praktikus dolgaiban, ügyeiben kaptál tőlem segítséget.
Megmutattam, hogy harcolj. Légy önálló! Vállald, és vidd magad az ügyeidet!
Találd meg magad!
Ez Neked sikerült is. Már nincs szükséged a segítségemre.
Hát ennyi volt. Sajnálom.

Elrejtett arcok

utazás
szauna
masszázs
Kleopátra-fürdő
mécsesek
rózsaszirom
bor
tánc
fülledt erotika
ha-ha-ha


"Vajon ki gondolta volna, hogy ez a makacs és rettenthetetlen nő előző este még a társaság fénypontjaként tündökölt, és nem is olyan rég még aggodalommal és gyermeki félelmekkel telve, a kétségek szédítő agóniájától elbizonytalanodva szobája magányában szenvedett."