Álmok

Nemrég olvastam egy könyvet. Sokmindenben magamra ismertem. Eat, pray, love.
Már az is furcsa volt, hogy rajtam kívül van még egy őrült, aki két ilyen teljesen eltérő kultúra iránt rajong.
Olaszország és India. Engem is kinevettek, miért kezdtem el olaszt tanulni. Semmi értelme. Miért? Csak értelmes dolgokat művelhetünk? Néha olyat is kell, ami egész egyszerűen csak jólesik. Egyébként honnan tudják, hogy értelmetlen?

Azután itt van India. Mindig is vonzott. Azt hiszem, sok-sok évvel ezelőtt, amikor a Bengáli tüzet olvastam, akkor határoztam el, eljutok egyszer Indiába. Igazából azóta nem foglalkoztam ezzel a dologgal, csak ha Indiáról volt szó, mindig eszembe jutott, igen oda még el kell mennem. Az elmúlt télen viszont olvasmányaim kelet fele fordultak. Valahogy lépten-nyomon Indiába botlottam. És elkezdtem készülni. Most már tudatosan.

A fenti könyv mindezek után jött. Főhőse megvalósította álmait. Elment néhány hónapra Olaszországba olaszt tanulni, majd Indiába meditálni. Hihetetlen, de ez a kettő számomra sem zárja ki egymást.

Olaszországba talán ősszel megyek legközelebb.

India? Az még várat magára. Még sokat kell tanulnom. És félek. Vonz és félelmet kelt. Tudom, ha egyszer elmegyek, minden megváltozik. Jelenleg ura vagyok helyzetemnek, de ott talán minden átértékelődik.
És én majd nem tudok ellenállni. Lehet, nem is kellene.
Mivel félek, még egy útitársat is kell keresnem. Aki vezet, és segít. Aki tanuja lesz a dolgoknak, és ha kell támaszt nyújt. Még őt is meg kell találnom. Vagy neki kell rámtalálnia.

Addig is várok, és tanulok...