Kívánság

Soha nem tudjuk jól megfogalmazni, mit kívánunk.
Ha megkapjuk már nem kell.
Nem úgy, nem akkor.
Vagy egész egyszerűen megijedünk.
Annyira vágytuk, hogy ha itt van, nem is tudjuk, mit kezdjünk vele.

Egy kedves barátom, tanácsot kért tőlem.
Éppen tőlem?
Én aztán adhatok tanácsot, amikor a magam dolgaiban is bizonytalan vagyok.
Találkozott valakivel.
Már rég találkozott ilyen emberrel.
Éppen rá van szüksége.
Mégis megijedt.
Akarja ő ezt tényleg?
Mi lesz, ha mégsem jön össze?
Mi lesz, ha csalódik?
Inkább visszazuhan lila ábrándjaiba, mert az állandó.
És biztos.
Az elérhető, mindig hétköznapibb.
A folytatás pedig bizonytalan.

Tanácsot nem adhattam.
Csak elmondtam neki, amit egyszer ő tanácsolt ( Azóta is lelkiismeretfurdalása van.):
Amíg nem próbáltad, nem tudhatod.

Úgy gondolom, néha hagyni kell, hogy történjenek a dolgok.
Nem kell azonnal visszafordulni.
Legrosszabb esetben is belehal az ember.
Szerintem még az is jobb, mint a semmi.
Legalább az ember ÉRZI, hogy még létezik.
Nem csak vegetál.