Ősz

"Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon
s ont monoton
bút konokon
és fájón..."

Legkedvesebb őszi versem.
Mert sajnos itt van az ősz, bármennyire is nem akarok tudomást venni róla.
Délutánonként, amikor kifekszem a napra, még becsapom magam, de azért
érzem, hogy a napsugarak már csak gyengéden simogatnak.
Reggel pedig utálok felkelni.

A madaraimat figyelem, lassan elindulnak, s szívem szerint mennék velük.
Messze, délre, hol napsütés van.
Vándormadár vagyok én is, csak nincs módomban repülni.

Az egész éppen azzal kezdődik, amikor hazatérek a nyaralásból.
Még mindenki a nyarat éli, én már visszavágyom.
Én már akkor érzem a vég kezdetét.

Azután kis időre megnyugszom.
Visszatérek tanulmányaimhoz, találkozom régi barátokkal.
Október végéig eltart. Talán még Toscana is belefér.

És azután jön...
...jön a zuhanórepülés...