Hát tegnap elég szörnyű napom volt. Legalábbis úgy indult.
Alig vártam a két órát, hogy lelépjek.
Rohantam az uszodába töltődni. Beszívni a nyár utolsó napsugarait.
Mert ha jön a sötétség, jön a depresszió. És én ezt már augusztus végén érzem.
Már gondolkodtam az eljövetelen, amikor egy újdonsült ismerősöm
odatelepedett mellém, és úgy eldumáltuk az időt, hogy észre sem
vettük, véget lett a vízilabdaedzésnek. Míg ilyen idő lesz, ezt rendszeresen
meg kell ismételnünk.
Hazafele, a híd alatt már hosszú sor állt. Szépek, szabadok, vidámak,
fiatalok. Előttük az élet. Irigykedtem.
Kedvem lett volna hazarohanni a hálózsákomért, majd beállni a sorba.
De öreg vagyok én már ehhez!
Majd holnap a fiúkkal, foci után. Ott találkozunk, s megváltjuk a világot.
Csak a másnap ne lenne.
( Most olvastam, s tetszett: "Az Úr is hat nap alatt teremtette a világot, a hetediken meg a macskajajt."-R.Capa)
Amikor hazajöttem, még egy öröm ért. Megkaptam életem első olasz
képeslapját. Kicsit nehéz volt lefordítanom, de sikerült. Elő kéne már
venni a könyvet, mert nyáron elég lusta voltam.
Szóval összességében végül elég jó napom volt.
Ki a kicsit nem becsüli...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése