Mucha

Imádom Muchát. És persze a szecessziót. Majdnem elfeledkeztem a kiállításról. Annyi dolgom van, de szombatra azt hiszem, beütemezem. Már Prágában is imádtam, és most a helyembe jött.
Nagyon szerethette a nőket. Aki ilyen szépen ábrázolja a nőt, csak bolondja lehetett. Bár azok az idők mások voltak. A nő még nő lehetett. Nem egy kemény, páncélba bújt alak, aki megpróbálja überelni a férfiakat.
Szende és csábító, lágy és vad.
Szerettem volna akkor, a századforduló Párizsában élni. Esténként ülni a füstös mulatókban, inni az abszintot. Tán táncosnő lettem volna a Vörös Malomban. És ha nem is Mucha, akkor Lautrec festett volna.
Igaz, már Párizs sem ugyanaz. Néhány éve, amikor ott jártam végignéztem a nagy kedvenceket. Több kilométeres gyaloglás után, hullafáradtan majdnem bezártak a Pere-Lachaise-be. Amikor a rendőrök ki akartak tessékelni ( ki gondolta volna, hogy Párizsban a temető 6-kor bezár), épp megtaláltam, amiért mentem. Gyorsan tisztelegtem Morrison emlékének, majd egy kattintás, és hagytam magam kikísérni. Ekkor szörnyű fájdalmat éreztem a sarkamban, de még átvonszoltuk magunk a városon, mert látni akartam az utolsó montmartre-i szőlőst, ami a szőlőskertekből megmaradt. És azon a szent helyen leültem a járda szélére, és közöltem, innen tovább sehova. Én itt meghalok. Hulla fáradt voltam. A japán turisták, azt hitték, én is egy látványosság vagyok, és a kisbuszból bőszen fotóztak.
Hosszú könyörgés után lementem a párszáz méterre levő Festők terére, és kértem egy abszintot. Mit mondott a pincér, betiltották. Tudom, hogy az alkohol és az üröm gyilkos páros, és az eredeti már nem kapható, na de mégis. A finomított változat, mellyel tele vannak az üzletek. Hát az se volt. Kénytelen voltam egy kis fehér borral
és fekete kagylóval beérni. Mire elfogyott, jobban lettem és átsántikáltam legkedvesebb helyemre, a Sacre Coeur lépcsőjéhez. Azt hiszem, nem véletlenül adott itt találkát Amelie.
Úgy látom, jól elkalandoztam. Szóval Mucha képeit látnom kell. Miközben nézem, kicsit elhiszem, hogy ilyenek vagyunk. Szépek, és buják. Mint egy romantikus álom. A férfiak pedig imádnak minket.
Ugyan álarc mögé bújtunk, titkon mind ilyenek szeretnénk lenni.