Szaunázni járok. Gyakran. Függő lettem.
Amikor a forróságtól felhevült testem belemerül a hideg vízbe, az addig gyors szívverésem pár másodpercre kihagy.
Az jó. Nagyon jó. Majd pár pillanat szünet... és újra indul. Akkor rádöbbenek, hogy mégis ÉLEK. S hogy élni jó.
(Még akkor is, ha most rossz.)
De a legjobb az egészben, amikor néhány perces hidegvizes mártózás után, vacogva, a törölközőmbe csavarom magam, és lefekszem.
És akkor beindul. Olyan érzés, mintha bukfenceket hánynék. Fények jönnek, és színek. És lebegek. Néha előfordul, mintha rövid időre kiszállnék-elszállnék.
Ekkor eltűnik minden. Hideg, meleg, fájdalom, öröm, kín és szenvedés... az egész emberi lét.
Ez az én mákonyom.
Mondtam, függő vagyok.
Ekkor előtörnek a gondolatok. Képek, érzések, álmok. "Beszélgetek" Vele is néha.
Kb. 20 perc a VILÁG, majd visszazuhanok az életbe.
