Szomorúság

Vannak éjszakák, melyeken ébren álmodunk.
Vannak éjszakák, mikor felvillan a remény.
Vannak éjszakák, mikor örlődünk.
Hogyan tovább?

Gyáva vagyok. Mindig is az voltam.
Félek a csalódástól.
Mert mindig csalódás a vége.
Most pedig eleve elrendeltetett a vég.

Nagyon fáj, de tudom, így kellett lennie.
Nincs értelme illúziókat kergetni.

Kafka a tengerparton

"Egy nagy örvényben vagyunk. Néha az idő külső peremére kerülünk. Valahol belénk csapott egy villám. Egy mennydörgés és villanás nélküli villám."

Utazás

"Súlyos időkben kétértelmű, régi álmok nehezednek a lelkedre. Úgy haladsz tovább, hogy folyton menekülsz előlük. De elmehetsz a világ végére is, az idő súlya alól nem tudsz kibújni. De azért a világ végére el kell menned. Mert nem tehetsz mást, el kell jutnod odáig..."

Azt hiszem, lassan készülődök.
Hamarosan indulnom kell.
Muszáj mennem.
Nem tudom miért.
Talán mert keresek valamit?
Vagy valakit?
Vagy a semmit?
Vagy menekülök éppen ezek elől?
Hajt előre egy megfoghatatlan érzés.
Remélem egyszer megtudom a választ.

"Nakata sem tudja, micsoda, mikor, merre és hova. Igazából majd ha odamegyünk, ott majd talán rájövünk. Míg oda nem megyünk, Nakatának halvány fogalma sincs róla."

Keresés

Nem tudom ki vagyok?
Keresem önmagam. Elindultam egy úton, mely nagyon rögös.
Eljutok valahová?

Kislánykoromban Greta Garbo akartam lenni. Vagy Marlene Dietrich. A magányos hősnő.
Ők mások voltak, mint a többi nő. Függetlenek, önállóak. Mindenki irigyelte őket. Körüllengte őket a nagy titok. A titok, amit maguk is eltemettek jó mélyre.
Kívülről pedig az látszott: ez egy erős nő, aki azt teheti, amit csak akar. Senki nem parancsol neki.

Eltelt pár évtized, s megvalósítottam. Legalábbis külsőleg így látszik.

Ma már tudom, hogy ez csak egy álarc. Nagyon nehéz szerep.
Mindig erősnek lenni. Legalábbis kifelé. S ha nem sikerül tartanod magad, el kell vonulnod a világtól. Erőt gyűjteni. Mert nem tudhatja meg senki, hogy te is sebezhető vagy.

Néha szeretnék gyenge nő lenni. Akit megértenek, kényeztetnek. Döntenek helyette, megoldják gondjait.
Nekem nem ez jutott. Már túl magasak a falak, melyeket kemény munkával építettem.

Legalább a gyerekkori kislány elégedett lehet a nagy öntudatával.
Sajnos az önbizalom soha nem volt az erőssége.

Úgyhogy tovább keresem önmagam...

Ördög és Mennyország

Találkoztam az Ördöggel.
Füstölt, és rekedt hangon bluest énekelt.
Tényleg úgy nézett ki, mint az ördög, csak hiányzott a két piros szarv.
Olyan csúf volt, hogy az már szép.
Álltam a tűző napon, fejemben a jófajta kisüsti már dolgozott, és szólt a blues.
Úgy éreztem, ez maga a Mennyország.

Sajnos, nem akart megkísérteni, pedig lehet, hogy még a Poklot is vállaltam volna.
Ha-ha-ha!

Álmok ideje

Csend van.
Nyugalom.
Most jó ez.
Töltekezem.
Gondolkozom.
Olvasok.
Főként könyveket.
Én itt leragadtam.
A könyv- fogható, lapozható. Hallom a papír suhogását.
Bevihetem a fürdőkádba.
Szóval sok előnye van.

Azért néha az interneten is böngészek, mint most is.
Olykor elolvasok egy-két blogot.
Rátaláltam egyre, ez az egyik kedvencem.
Indiáról szól. Csodálatos.
Igazából nem is Indiáról szól, de India is benne van.
Szépek a képek. Tele színekkel.
Szeretem.
Nemrég voltam egy kiállításon, ott tanultam egy "új" szót. Nagyon megtetszett.
Fényírók.
Szép szó.
A blogot nézve most eszembe jutott.
Mindig várom az újabb bejegyzéseket.
Van egy kép, az a kedvencem. Égő, sejtelmes, izgalmas.
Narancsvörös. A kedvenc színem. Én sokszor színekben gondolkodom.
Számomra India narancsvörös. Pont, mint a képen.
Ha lefekvés előtt megnézem, olykor erről álmodom.

Egyszer talán nem csak álom lesz...

"e világon minden káprázat, de azért mégis: némely káprázat tovább tart, mint a többi, egyéb különbség nincs is köztük...Mi lehet nagyobb káprázat az álomnál, mégis ki tudná megállapítani róla, hogy csak képzelemszülte kép, míg véget nem ér és szét nem foszlik."

Egy tökéletes nap

Szép napom volt.

Ahogy elterveztem, elmentem szaunázni. Jól éreztem magam. Amikor a melegből kijöttem, és a hideg víz érintette bőrömet olyan volt, mintha sok kis apró tűvel szúrkálták volna a testemet. Már szinte fájt, de kellemes volt. "Fájása édes, hadd fájjon, hagyom."
Majd lepihentem, és a szomszéd teremből áthallatszó jaccuzzi hangja olyan volt, mintha vízesés mellett feküdtem volna. A becsukott szemem mögött, miközben úgy éreztem lebegek, most színeket láttam. Előbb vízkék, kékesszürke, türkizzöld csíkokat. Majd váltás. Narancsszín. Mintha állóvízbe kavicsot dobnánk, és a körkörös hullámok tovaterjednek, a közepe fekete, majd megint narancs. Szép volt. A világ zaja távol volt tőlem. Mintha megállt volna az idő.
Gondolataim letisztultak, megnyugodtam. Belül végre csend honolt.

Kicsit napoztam is. Majd hazafele jövet megáztam. Útközben elkapott egy zápor.
Szeretem a nyári záporokat. Csak annyira esett épp, hogy megázzunk. Jólesett.
Rajtam kívül csak egy kislány élvezte, ő még indiánszökdeléssel is tetézte örömét. Én nem mertem. Milyen nehéz felnőttnek lenni!
Amikor hazaértem, és kinyitottam az erkélyajtót, hogy megnézzem
a virágaimat, még egy szivárvány is feszült az égen.
Tökéletes nap volt.

"Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk."