2014. március 28., péntek

Itt a tavasz








kinyíltak az aksztófavirágok

2014. március 27., csütörtök

Szeretlek

Tavasz van. Csicseregnek a madarak, süt a nap. Végre ismét élvezhetjük az életet.
Új élet kezdődött. Tombolnak a hormonok.
Van úgy, hogy az ember évekig csukott szemmel jár, majd hirtelen felnyílik a szeme.
S lőn megvilágosodás.
Régóta ismerlek. Ismerlek? Ismerheti egyáltalán elég jól az ember a másikat,
amikor még önmagát is csak most próbálja felfedezni?
Mindig tudtunk egymásról. Ahogy teltek az évek időnként találkoztunk, beszélgettünk,
majd továbbmentünk. És most, valami katalizátor elmélyítette a kapcsolatunkat.
Hirtelen több szintet mélyült a közöttünk lévő valami.
Az a vékony szál egyre erősebben húz feléd.
Alig várom, hogy találkozzunk ismét.
Azt hiszem, szerelmes vagyok. Tudom, hogy értelmetlen, de én mindig az értelmetlen dolgokért rajongtam.

2014. március 11., kedd

Elengedés. Megbocsátás.


Ma ezeket kellett gyakorolnom.
Nehéz volt. Nem mennek nekem ezek a dolgok.
Még az elengedés csak-csak. De megbocsátani?!
Nemigen vagyok rá képes.
Igaz, egyszer már sikerült. Nagy árat is kellett fizetni érte.











2013. december 26., csütörtök

2013. december 4., szerda









Először is lennie kell egy pohárnak. Azután a poharat meg kell tölteni. Végül, ha megtelt, kicsordulhat. Ezt a három állapotot ismerjük.

2013. november 7., csütörtök

Évfordulós elmélkedések

               Születésnapi kívánság


Ismét eltelt egy év.
Az évek múlása mindenkinek nehéz, különösen egy nőnek.
Bizonyos kor felett még nehezebb.
Ha az embernek valami nagyon hiányzik az életéből, és a lehetőség már-már elvész, akkor
még a világ is összedől.
Nekem összedőlt.
Az elmúlt év nagyon nehéz volt. ( Az előző kettő még nehezebb, de az tudatos romboló munka eredménye.)
Nagyon mélyről jövök, de még úgy érzem, felfele tartok.
Átértékeltem a dolgokat.
Nem adtam fel, és most már esélyem sincs feladni.
Ha már így alakult, akkor az újrakezdés ne csak vegetálás legyen.
Időnként már jól érzem magam.
Egy ideje terveim vannak.
Néha már-már álmaim.
Úgy döntöttem, merek álmodni. Nagyot. Olyat, amit fiatalon nem mertem, még akkor sem, ha akkor könnyebb lett volna.
Mi hiányzik? Mi az álmom?
Egy kislány. Vagy egy kisfiú.
Egy drága kislány életébe bekerültem. Sokat tanultam tőle. Kipróbált, milyen anya lehetnék.
Nem elégedetlen, jól megvagyunk.
Akkor miért nem lehet sajátom? Mert már öreg vagyok? Manapság ebben a korban is szülnek
még a nők. A testem talán még alkalmas rá. A lelkem mindenképpen.
Akkor mi tart vissza?
Már csak egy jó apukát kell találnom. De gyorsan.
Akkor is, ha nem akar apa lenni. Egyedül is vállalnám.
Nyitott szemmel járok.
Csukott szemmel már találkoztam vele, álmaimban jelen volt.
Remélem, nyitott szemmel is felismerem.


2013. november 2., szombat

Nothing Between Us


                                          Perché?