...táncok

Ami a rövid válaszok mögött van

-Hogy vagy?
-Kösz, jól-válaszolja.

Hogyan is mondhatná el, a költői kérdésre a valós választ?
Hogy hónapok óta szarul.
Hogy napok, hetek, hónapok estéit azzal tölti, hogy marcangolja magát.
Hogy nem érez semmit, vagy hogy nagyon is érez.
Hogy még az okokra sem jött rá, csak azt tudja, hogy nagy az űr.
Hogy nem tudja, mi tölthetné be ezt az űrt, s betölthetné-e egyáltalán valami.
Hogy mindenkiben csalódott, és szép lassan meggyűlölte az embereket.
Hogy senki nem szereti, ezért ő sem akar szeretni senkit, mert fél az újabb csalódástól.
Hogy mivel senki nem szereti, nem is fog hiányozni senkinek.
S ha nem hiányzik senkinek, akár be is lehetne fejezni ezt az értelmetlenséget.
Hogy a befejezésen hosszú éjszakákon át gondolkozott.
Hogy heteken át félt önmagától, mit fog tenni.
Hogy félt sokszor, és kényszerítette magát, ne keljen ki az ágyból, nehogy kipróbálja,
melyik kés a legélesebb a konyhában. S ha már kipróbálta, tudja is mit tegyen vele,
hisz tanult egy kis anatómiát.
Hogy nem mert autóba ülni, mert félt, mikor hajt neki egy fának.
Hogy orvosként, bármikor hozzájuthat a megfelelő gyógyszerhez. ( Még szerencse, hogy otthon nem tart semmit.)

Mert ezen félelmek abból adódtak, hogy végiggondolta százszor, mi lesz azután.
Azután lesz a semmi.
Na és a többiek?
Rájött, hogy az édesanyja beleroskadna.
S még a testvére családja is összetörne.
A többiek?
Persze egy-két napig tárgyalnák:
Hallottad? Tényleg igaz? Nem is gondoltam. Semmi jele nem volt?
Miért tehette? Beteg volt? Teljesen normálisnak tűnt.

Ez mind nem számít. Hiányozni nem fog nekik.
Na de a családja.
Azután gondolatban elbúcsúzott tőlük. Próbálta megmagyarázni, amit még ő sem értett.
Próbálta őket megnyugtatni.

Majd arra a következtetésre jutott, velük nem teheti ezt meg.

És még egy oka volt.
Félt.
Félt attól, mi lesz, ha nem sikerül?
Mi lesz, ha rátalálnak?
Mi lesz, ha ezzel a tudattal, esetleg nemcsak lelki, hanem testi nyomorúsággal
kell továbbélnie? Ez még rosszabb.

Úgy döntött nem teszi meg.
Már nem félt.
Csak várt.
Eldöntötte, játssza tovább a szerepeit, s vár türelemmel, belenyugvással.
Egy biztos. Egyszer elérkezik.
Végre őrá is rátalál a HALÁL.
S ő nem fog küzdeni ellene.

Addig is úgy tesz, mintha élne...

Szilveszter

Megint eltelt egy év.
Letelt a fogadás ideje.

Azt hiszem bevégeztetett.
Amiért született, azt teljesítette.
Több értelme már nincsen.
Ennyi volt.

Itt a vége, fuss el véle.
Aki nem hiszi, járjon utána.

Színház

Ma azt mondták, nagyon hangulatember vagyok.
Jól látszik, mikor, mit érzek.
Amikor jól érzem magam, minden részlet a helyén van. "Szép vagyok."
Ha-ha-ha. ( Ilyen nincs.)

Amikor nem vagyok rendben, a színek, a harmónia az egység továbbra is megvan.
Valami mégis hiányzik. - A kisugárzás- mondták.

Ma minden egyben volt. " Szép voltam."

Nem akartam kiábrándítani őket- mert a legjobb barátaim- ma jó színésznő voltam.
Próbálkozom...

"Színház az egész világ,
És színész benne minden férfi és nő:
Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében..."

Állapotjelentés

Mi is amit érzek?
Nem is érzek. Élek?
Nem is élek. Csak van. Vagy nincs.
A nem van.
A nem nincs.

Üresség.
Csönd. Fülsiketítő.
Sötét?
Mint búra alatt vákuum.
Légüres tér.
Ez az.
Ilyen lesz az is?
Akkor meg mi a különbség?
Semmi.
Egyszer majd csak eljön.
Csak várni kell türelemmel.

A türelmem lassan elfogy...

csak úgy

Nehéz ez.
Elveszíteni valakit, aki fontos volt.
Én is elvesztettem valakit. Pontosabban ellöktem.
Kinyitottuk együtt az ajtókat. Egymás után.
Majd megbántam. Megbántam?
Ha megnyílunk a másik számára, előbb-utóbb várunk is tőle valamit.
S ha nem kapunk, csalódunk.

Nem szabad. Légy magad!
Ne várj semmit, s akkor csalódás sem érhet.
Úgyhogy gyorsan bevágtam az összes ajtót.

Az illető szabadgyökei most nagyon lekötöttek, de már kezdi kapizsgálni, mi történt.
Látszólag minden változatlan.
Élünk, beszélünk, játszunk.
Én legalábbis.

Már-már kellemes társaság vagyok. Legalábbis idegeneknek.
Hja, ez a hülye életösztön. Vagy felettes én? Vagy nem tudom, mi a szar,
de nagyon figyel és korrigál.
A barátaimmal szemben néha kibukik egy-egy őszinte félmondat.
Látom a megrökönyödést, kétségbeesett tekintetet.
Ő még le is hülyéz.
Ennyi.
És aztán megint felveszem a jókislány álcát, és minden megy tovább.

Fogak

A kiidegelt fogak ugye nem fájnak?
Csak el kell roncsolni az idegeket.
Néhány kezelés, mely fájdalmas.
Majd egyre kevésbé fáj.
A fog megmenthető.
Kívül szép, a zománc épnek látszik.
A "vakolat" új.
Kifele minden rendben.
A fájdalom megszűnt, nem is jöhet többé.
Teljesen érzéketlen.
Szerencsére.
Szerencsére?