"Nem tudom, mi vagyok, nem az, amit tudok:

Dolog és nem-dolog, pont és egy kör vagyok."

Ősz

"Ősz húrja zsong,
jajong, busong
a tájon
s ont monoton
bút konokon
és fájón..."

Legkedvesebb őszi versem.
Mert sajnos itt van az ősz, bármennyire is nem akarok tudomást venni róla.
Délutánonként, amikor kifekszem a napra, még becsapom magam, de azért
érzem, hogy a napsugarak már csak gyengéden simogatnak.
Reggel pedig utálok felkelni.

A madaraimat figyelem, lassan elindulnak, s szívem szerint mennék velük.
Messze, délre, hol napsütés van.
Vándormadár vagyok én is, csak nincs módomban repülni.

Az egész éppen azzal kezdődik, amikor hazatérek a nyaralásból.
Még mindenki a nyarat éli, én már visszavágyom.
Én már akkor érzem a vég kezdetét.

Azután kis időre megnyugszom.
Visszatérek tanulmányaimhoz, találkozom régi barátokkal.
Október végéig eltart. Talán még Toscana is belefér.

És azután jön...
...jön a zuhanórepülés...

Kívánság

Soha nem tudjuk jól megfogalmazni, mit kívánunk.
Ha megkapjuk már nem kell.
Nem úgy, nem akkor.
Vagy egész egyszerűen megijedünk.
Annyira vágytuk, hogy ha itt van, nem is tudjuk, mit kezdjünk vele.

Egy kedves barátom, tanácsot kért tőlem.
Éppen tőlem?
Én aztán adhatok tanácsot, amikor a magam dolgaiban is bizonytalan vagyok.
Találkozott valakivel.
Már rég találkozott ilyen emberrel.
Éppen rá van szüksége.
Mégis megijedt.
Akarja ő ezt tényleg?
Mi lesz, ha mégsem jön össze?
Mi lesz, ha csalódik?
Inkább visszazuhan lila ábrándjaiba, mert az állandó.
És biztos.
Az elérhető, mindig hétköznapibb.
A folytatás pedig bizonytalan.

Tanácsot nem adhattam.
Csak elmondtam neki, amit egyszer ő tanácsolt ( Azóta is lelkiismeretfurdalása van.):
Amíg nem próbáltad, nem tudhatod.

Úgy gondolom, néha hagyni kell, hogy történjenek a dolgok.
Nem kell azonnal visszafordulni.
Legrosszabb esetben is belehal az ember.
Szerintem még az is jobb, mint a semmi.
Legalább az ember ÉRZI, hogy még létezik.
Nem csak vegetál.

Már megint itt volt a...?

Elment.
Jó volt.
Szép volt.

...s megint győzött a józan ész...

Meddig?

Találkozás

Elmentem. Tánc. Beiratkozás.
Megbeszéltük. Kimentünk.
Körbejártunk.
Véletlen volt.
Ittunk.
Elmentünk.
Visszamentünk.
S azután találkoztam Vele.
Tudtam, ezért mentem.
Tudta, ezért jöttem.

Ő is tudta, én is tudtam.

A bor jó volt.
Jött még egy kör.
Majd hozott megint.
A többiek hazamentek.
A zene elhallgatott.
Csak Ő volt, csak én voltam. A majdnem telihold és a csillagok.

Ő is tudta, és is tudtam.

Maradtunk.
Baricco, El Camino, Brazília, Ő meg én.

Ő is tudta, én is tudtam.

Ma először, és lehet, hogy utoljára.
Saturnuszi, mint barátnőm mondaná.
Ha ennek így kell lennie, majd egyszer.
Holnap nem megyek.
Mondtam.
Szombaton vár rám.
Körülmények?

Ő se tudja, én se tudom.

Egyszer.
Talán.

Akkor is.
Jó volt.

Ő is tudja, én is tudom.

Készülődés

"Az ivásnak ugyanaz a törvénye, ami a szerelemnek: bármikor, bárhol, bárhogyan. De viszont itt is, ott is minden körülmény fontos. A bor természetéhez meg kell választani az évszakot és a napszakot. Van henyélő bor, mesélő bor, tragikus bor..."

"A borivásnak ugyan nincs múzsája, de ha nincs is, helyesen bort csak az tud inni, aki múzsai nevelésben részesült, állandóan költőket olvas, muzsikát legalább hallgat, ha maga nem is csinál, és képekben gyönyörködik. Ez az ember a helyes időpontot is meg tudja választani a munkára, a sétára, az alvásra, a beszélgetésre, az olvasásra, csak ez tudja, hogy szerelmet és bort bárhol, bármikor és bárhogyan."

Lábadozás

Nehéz hetem volt.
Hosszú és kemény.
Néhány ember fele volt egy kis tartozásom.
Elmaradt találkozások, melyeket pótolnunk kellett.
Majd jöttek a hosszú nehéz éjszakák.
Eláztunk, átfáztunk.
Melegedtünk, nótáztunk.
Nehéz volt másnap.
De megérte.
Mert "a zene, a zene, a zene, a zene kell".

Ez a hetedik nap.
Holnaptól új életet kezdek. Ígérem, józan életet.