Az évek múlása mindenkinek nehéz, különösen egy nőnek.
Bizonyos kor felett még nehezebb.
Ha az embernek valami nagyon hiányzik az életéből, és a lehetőség már-már elvész, akkor
még a világ is összedől.
Nekem összedőlt.
Az elmúlt év nagyon nehéz volt. ( Az előző kettő még nehezebb, de az tudatos romboló munka eredménye.)
Nagyon mélyről jövök, de még úgy érzem, felfele tartok.
Átértékeltem a dolgokat.
Nem adtam fel, és most már esélyem sincs feladni.
Ha már így alakult, akkor az újrakezdés ne csak vegetálás legyen.
Időnként már jól érzem magam.
Egy ideje terveim vannak.
Néha már-már álmaim.
Úgy döntöttem, merek álmodni. Nagyot. Olyat, amit fiatalon nem mertem, még akkor sem, ha akkor könnyebb lett volna.
Mi hiányzik? Mi az álmom?
Egy kislány. Vagy egy kisfiú.
Egy drága kislány életébe bekerültem. Sokat tanultam tőle. Kipróbált, milyen anya lehetnék.
Nem elégedetlen, jól megvagyunk.
Akkor miért nem lehet sajátom? Mert már öreg vagyok? Manapság ebben a korban is szülnek
még a nők. A testem talán még alkalmas rá. A lelkem mindenképpen.
Akkor mi tart vissza?
Már csak egy jó apukát kell találnom. De gyorsan.
Akkor is, ha nem akar apa lenni. Egyedül is vállalnám.
Nyitott szemmel járok.
Csukott szemmel már találkoztam vele, álmaimban jelen volt.
Remélem, nyitott szemmel is felismerem.
